Leépítés édesanyaként

Várandós,  kisgyerekes munkavállalók, édesanyák.  Vajon egy leépítés során őket is el lehet küldeni? Mi lesz a születendő gyermek utáni ellátással, ha felmondanak nekik? Válaszok és megoldások Paulovics Évától, a Jobsgarden Kft. ügyvezetőjétől és Repka Ágnes munkajogi szakokleveles tanácsadótól.

leepitett_kismama.jpg

Ki a védett dolgozó?

A várandós vagy lombikbébi programban részt vevő munkavállaló (bár utóbbi csak 6 hónapos időtartam erejéig) abszolút felmondási védelmet élvez egy leépítés esetén, azaz a munkaviszonyát nem lehet erre hivatkozva megszüntetni munkáltatói felmondással. Abban az esetben, ha az állapotukat még nem árulták el a cégnél, tanácsos a leépítésről szóló tájékoztatásnál ezt azonnal közölni.

Mi a helyzet a szülési szabadságon lévőkkel?

Ők is védettséget élveznek, vagyis ha éppen szülési vagy fizetés nélküli szabadságon van az édesanya, szintén nem lehet csoportos létszám leépítésre hivatkozva elküldeni. A munkáltató a felmondás helyett ajánlhat közös megegyezést is, de jó tudni, hogy ezt a munkavállaló nem köteles elfogadni. Persze mérlegelheti, hiszen elfordul, hogy ilyenkor jó csomagot állít össze a cég, számos többletjuttatással.

Visszatérés a munkába

Rossz hír a már dolgozó kisgyerekes munkavállalóknak, hogy sajnos az ő munkaviszonyuk megszüntethető, ha a leépítés azt a területet vagy részleget érinti, ahol ők is dolgoznak – hangsúlyozta Repka Ágnes munkajogi szakokleveles tanácsadó, a Dolgozómami blog szerzője. A Munka Törvénykönyve 2012-es módosítása óta ugyanis már nem vonatkozik az abszolút védelem a 3 évnél fiatalabb gyermeket nevelő, dolgozó szülőre. Ha a leépítésben érintett anya vagy a gyermekét egyedül nevelő apa számára másik munkakört nem tud a cég felajánlani, vagy felajánl, de azt a munkavállaló visszautasítja, akkor jogszerűen felmondható a munkaviszony.

A tanácsadó arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkaviszony megszűnése után érdemes azonnal álláskeresési járadékot igényelni, ami maximum 90 napig jár, az összege pedig legfeljebb a mindenkori minimálbér  (2018-ban ez bruttó 138.000 forint). Fontos azonban tudni, hogy a GYED és a GYES mellett nem lehet ilyen járadékot kérni, vagyis egyszerre nem vehető igénybe a két juttatás. Ilyenkor azt érdemes megvizsgálni, hogy melyik összeg magasabb és azt választani. Megoldás lehet az is, hogy  a házastárs veszi igénybe a GYED-et vagy a GYES-t, így már egyszerre mindkét ellátást kaphatja a család, hiszen az anyagiak maximalizálása egy ilyen helyzetben a legjobb stratégia – fogalmazott Repka Ágnes, Dolgozómami.

 3+1 hasznos tipp a visszatéréshez

„Bármelyik irányba is induljunk, mindenképpen fontos, hogy kismamaként ne álljon meg mellettünk a világ, a munkaerőpiac sajnos nincs tekintettel a 2-3 éves kimaradásra, így nagyon fontos, hogy a gyerekkel töltött idő alatt képezzük magunkat, végezzünk tanfolyamokat, tartsuk szinten a nyelvtudásunkat. Részt vehetünk kismama mentoring programokban vagy akár kérhetjük coach segítségét is! Ne hanyagoljuk el a kapcsolatrendszerünket, tartsuk a kapcsolatot a kollégákkal, a munkatársakkal, vezetőinkkel, esetleg a régi ügyfelekkel. Ezek a kapcsolatok egy esetleges álláskeresésnél aranyat érhetnek” – összegezte a leghasznosabb tanácsácsait Paulovics Éva, a Jobsgarden ügyvezetője, aki az elmúlt években sok álláskereső kismamával találkozott.

Úgy látja, az édesanyák többsége részmunkaidőben képzeli el a visszatérést, ez azonban a magyar gyakorlatban nagyon ritkán tud megvalósulni. A tendencia leginkább azt mutatja, hogy vagy bevállalják a napi 8 órát egy új munkaviszony keretein belül vagy kiszállnak és önmegvalósításba kezdenek: saját vállalkozást hoznak létre vagy szabadúszók lesznek.