Tetoválás a munkahelyen: mutassam vagy rejtsem el?
„Sosem fogsz munkát kapni!”
Az első tetoválásomat 16 évesen csináltattam. A bal karom – pontosabban a vállamon egy 5x5-ös négyzetnyi hely – volt az áldozat. Imádtam az egész folyamatot: a kitaláláson át, a szalon felhívásán át a készítésig. Mivel kiskorú voltam nem is mehettem egyedül, hiszen szülői beleegyezés nélkül nem valósulhatott volna meg a történet. Miután a tinta a bőröm alá került, arra pedig egy fóliakötés, izgatottan hagytam el a tetoválás helyszínét. A szüleim korosztálya érdekesen tekintett akkor erre: konkrétan, ha volt valakinek tetoválása, az a börtönviseltséggel jelentett egyet. Nem is egy felnőttől megkaptam akkoriban, hogy „sosem fogsz munkát kapni!”. Ez 4 munkahellyel a „most” előtt volt.
Mutassam vagy rejtsem el?
Már az egyetem alatti diákmunkás években hajtott a kíváncsiság, hogy vajon a tetoválásom (ami 2006-2007 környékén azért még nem volt egy elterjedt történet) milyen hatást vált ki az emberekből. Ebben az időszakban még tét nélkül tudtam kísérletezni, hiszen ha a közeli városban található szupermarketben ez nem tetszett volna az ottani vezetőknek, akkor egy közeli gyárban is elhelyezkedhettem volna...
A reakciók pedig kifejezetten megleptek, hiszen a mai napig 0 alkalommal ért hátrány emiatt. Általában a következő 3 kérdés az ami mindenkit foglalkoztat: Nagyon fájt? Mennyibe került? Mit jelent az, ami rád van tetoválva?
Ezekre a kérdésekre már panelszerűen betanult válaszaim alakultak ki az évek alatt. Illetve, ha még esetleg valaki megkérdezi, hogy hol készült, akkor mindig elmondom, hogy „Tökölön csinálta cellatársam”.
Ettől függetlenül azt tanácsolom, hogy inkább rejtsd el, ha van tetoválásod. Ezzel könnyen elkerülheted a fent említett 3 kérdés ismétlődését és bár engem a mai napig nem ért hátrány emiatt (pedig mára már egy egész karos ún. full-sleeve tetoválás boldog tulajdonosa vagyok), de sosem lehet tudni, hogy éppen az álommunkahelyen ülő főnököd lesz az, akinek ellenérzései lesznek a tetoválással kapcsolatban.
Vannak olyan munkák, melyekről a társadalmilag kialakult képbe kifejezetten nem fér bele szerintem egy tetoválás. Egy minisztériumi hivatalban sosem tűrném fel az ingujjamat, ahogy pl. tanárként sem tudnám elképzelni, hogy a teljesen kivarrt bal karommal becsattogok szülői értekezletet tartani. Arról ne is beszéljünk, ha papnak mentem volna vagy ha a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lennék.
Természetesen, ha látod, hogy a kollégáidnak, főnöködnek látható helyen van varratva valami, akkor nagy valószínűséggel szabad a pálya, de javaslom, hogy tájékozódj, mielőtt felfeded, hogy testmódosításod van. Ma már ez könnyebb valamivel, hiszen a fiatalabb generáció körében annyira népszerű a tetoválás, hogy megfordult a trend és már lassan keresni kell olyan embereket, akiknek nincs. De azért csak megfontoltan és a hosszú ujjú ing mindig a barátunk!
Farkas Viktor, Researcher - Jobsgarden
