Megvan a helyed

Munkaerőpiac fejvadász szemmel

Nem depresszió, nem is kiégés, mégis a mélybe húz – Ez a „languishing”

Ismerős az érzés, amikor reggel felkelsz és bár nincs rossz kedved, mégsem tudsz rendesen nekiállni semminek? Bágyadt vagy, lassú és tompa. Kizárólag a semmittevés esne jól, céltalanul és örömtelenül lézengsz a világban. Te is érzed, hogy ez még nem igazán nevezhető depressziónak, és valahol mélyen azt is tudod, hogy a kiégésnek sem, mégsem tudsz kivergődni belőle? Nem vagy egyedül! Egyre többen számolnak be hasonló tünetekről.

A jelenséget a tudomány languishingnek nevezi. Egyfajta krónikus kimerültséget, kedvetlenséget jelent, aminek elharapózásáért a koronavírus-járvány okozta stressz is felelőssé tehető. Stresszmentes élet ma már nem létezik, azért jó esetben mindig akadnak időszakok, amikor fellélegezhetünk kicsit. Ha szervezetünknek azonban egyfolytában készenléti állapotban kell lennie, akkor elfárad. Ma már tudjuk, hogy a pandémia következtében kialakult stressz nem egyszerűen rombolta az egészségünket, de az állandó készültségnek köszönhetően teljesen le is merítette a tartalékainkat, a szomszédos országban dúló háború pedig tovább terheli a mentális állapotunkat. A langhuishing ugyan még nem depresszió, nem árt vigyázni, mert nem csak növeli a mentális betegségek kialakulásának kockázatát, hanem annak is megháromszorozza az esélyét, hogy a munkahelyi teljesítményünk visszaessen.

jobsgarden_eap_jg.jpg

 

Tippjeink a languishing elűzésére: 

 

  1. Vezess hála naplót!

 

Ez elsőre talán furán hangzik, de a hála érzése bizonyítottan segít jobb lelkiállapotba kerülni. Aki képes a hálára, az képes pozitívan látni a jövőt is.

 

  1. Légy őszinte az érzéseiddel kapcsolatban!

 

Ne fogd a tavaszra a fáradtságodat, és ne mondd, hogy csak átmeneti rosszkedv, ha érzed, hogy valójában többről van szó. Nevezd nevükön az érzelmeidet, mert amíg ezt nem teszed meg, szembenézni sem tudsz velük.

 

  1. Engedd meg magadnak, hogy olyan dolgokat csinálj, amitől jól érzed magad!

 

Kifogást mindig könnyű találni, de mi volna, ha mostantól nem lenne lekiismeretfurdalásod, ha hangosan énekelsz a fürdőkádban vagy kávészünet helyett táncszünetet tartasz home office-ban. Hidd el, ha csak pár percig sikerül felhőtlenül jól érezned magad, a következő órák kihívásai is könnyebbnek tűnnek majd.

 

  1. Figyelj a jóllétedre!

 

Ép testben, ép lélek, tartja a mondás, és teljesen igaza van. Nem várhatod el magadtól, hogy jól legyél, ha közben annyival sem tiszteled meg a szervezetedet, hogy egészségesen táplálkozol, eleget mozogsz és fordítasz időt a pihenésre is.

 

  1. Tervezd a jövőt!

 

Akik languishingben szenvednek, sokszor érzik úgy, hogy nincs mit várniuk a holnaptól. Nem olyan erős kétségbeesettség ez, mint depresszió esetén, de azért rossz érzés. Tegyél ellene! Elő a naptárral, vegyél színházjegyet, sétálj egyet a barátaiddal, menj moziba, bármit, ami kibillent a hétköznapokból!

 

  1. Keress új kihívásokat, amik megmozgatnak kicsit!

 

Régóta ki szeretnél próbálni egy új sportágat? Mire vársz még? Ha magad mögött akarod hagyni a languishinget, annak jó módja, hogy új dolgokba kezdj. Azonnal!

 

  1. Vedd igénybe a munkahelyeden a mentális támogató programot

 

Egyre több cég biztosít munkavállalói támogató program keretében mentális segítséget teljesen anonim módon és ingyenesen: coach, pszichológus vagy más szakember foglalkozik veled, ha szükséged van rá.

 

Kutyás kalandok az irodában

Kutyabarát munkahely vagyunk, a Jobsgarden már régóta nyitott arra, hogy az itt dolgozók magukkal hozzák háziállataikat. Eddig azonban mindig más divíziókban ülő kollégák mellett láthattam békésen pihenő kutyusokat. Az elmúlt időszakban azonban változott a helyzet, mivel az egyik kolléganőm szert tett egy kis francia bulldogra.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ma elfoglaltam az engem megilleto helyet � #likeaboss #frenchielove #doglife #franciabulldog #doglove #cutedog

B Ü F I | The Frenchie (@bufithefrenchie) által megosztott bejegyzés,

Új munkatársam: Büfi!

Azt számtalan kutatás bizonyítja, hogy az állatok közelsége pozitív hatással van az emberre. Ezeket a kutatásokat el is kezdtem feldolgozni, de hamar rájöttem, hogy a hajnövesztő hatáson kívül mindent – is! – előidézhet egy állat közelsége. Azonban a legtöbb ilyen jellegű tanulmány megemlíti, hogy egy állat jelenléte csökkenti a stresszt és hosszútávon immunerősítő hatással is számolhatnak a gazdik.

Azonban ha túl tudunk lendülni a cukiság faktoron, van néhány kérdés, amit felvet ez a helyzet:

1. Mennyi figyelmet vesz el egy kiskutya/macska/hörcsög/krokodil/velociraptor stb. a dolgozó gazdájától vagy esetleg más dolgozóktól?

2. Nem-e tesz kárt valamilyen irodai eszközben?

3. Mit tegyünk, ha esetleg valamelyik kolléga allergiás rá?

Az élet persze gyorsan megválaszolta, minden kérdésemet…

A gyakorlat azt mutatja, hogy van azért annyi plusz energia minden dolgozóban, hogy napi 15-20 perc kutyasimogatás még belefér teljesítményromlás nélkül.

116628542_600829717240225_7494890949544007872_n.jpg

Az irodai eszközökben keletkezett kár esetében különböző kábelek megcsócsálása esetlegesen az irodai szőnyegen – paranormális jelenségként – megjelenő vizeletkörök a legáltalánosabbak. Jelentem csapataink folyamatosan szemmel tartják a kábel rengeteget és a rejtélyes foltok a szőnyegen is némi fertőtlenítés és nedvszívó kendőzés után eukomfort szintet érnek el.

Az allergia kérdésköre véleményem szerint a legkevésbé rugalmas történet. Maga a kutyabarát iroda létezésének az oka sem más mint, hogy az irodában ülő kollégák valamivel komfortosabban érezzék magukat. Azonban ha ez bármelyik kollégára negatív hatással van – pláne, ha az egészségére van negatív hatással – akkor sajnos itt a „mindenki egyért” elvnek kell érvényesülnie.

Konklúzió

Az irodában alvó/pihenő/szaladgáló állatok sokkal több pozitív hatást fejtenek ki mint gondolnánk. A munkában nem zavarnak annyira, hogy ne tudnánk egy megfelelő time management segítségével egyensúlyban tartani a munkavégzésünket. Azt se felejtsük el, hogy kedvenceink napi szinten tizenpár órákat alszanak, ami alatt pláne nem jelentenek veszélyt a teljesítményünkre. Az irodai eszközök és a tisztaság védelme pedig a dolgozók összefogásával minimális erőfeszítéssel megvalósítható.

Büfi kalandjait pedig követhetitek az instagramon is: https://www.instagram.com/bufithefrenchie/

Farkas Viktor, researcher - Jobsgarden

50 napja itthonról dolgozom

Hogyan nem csavarodtam be? - avagy egy karantén researcher mindennapjai

karatenmunka_jobsgarden1.jpg

Az elején le kell szögeznem… hatalmas rajongója vagyok valamennyi olyan filmnek/sorozatnak/könyvnek/videójátéknak, amelyben az apokalipszis a fő témakör. Van valami izgalmas abban, ahogy átlagos emberek extrém helyzetekbe kerülve, hogy változnak meg és, hogy adaptálják az adott helyzetet. Én magam is – fejben – előre felkészültem mit tennék, ha egy Godzilla méretű szörny tombolna Budapesten. Egy esetleges földönkívüli invázió esetére is megvan a menekülési tervem, illetve már előre megmoralizáltam a kérdést, amit tennék, ha közeli hozzátartozóim zombivá változnának. Mondanom sem kell, hogy minden forgatókönyvben egy közös van. Határozottan és mindenféle érzelmi megingás nélkül cselekednék. Minden szép így elméletben, de nézzük meg változott-e a hozzáállásom – egy világméretű járványban eltöltött- önkéntes karanténom 50. napján. Következzen pár nehézség, amivel szembesültem és néhány tipp amivel próbálom megoldani ezeket.

A változás lélektana – Szorongás, bezártság érzet

A jelenlegi járvány globális hatásait, nagyságát nem szeretném elemezni, mivel nem vagyok szakember a témában. Egy dolog azonban elvitathatatlan. Ez a vírus jobban megváltoztatta az életünket, mint eddig bármi. Itthonról dolgozunk, nem találkozunk a szeretteinkkel, máshogyan vásárolunk. Azt is kijelenthetem, hogy velem egyetemben sok ember nem volt felkészülve egy ilyen helyzetre és sajnos az ismeretlen új helyzet nem kevés szorongáshoz vezetett nálam is.

Megoldás, ami nálam működött:

  1. Meditáció, jóga (reggel egy 10 perc)
  2. Felnőtt színező (magam is meglepődtem mennyire kikapcsol)
  3. Zenehallgatás (csak ez és közben semmi más tevékenység)
  4. Pozitív irányú gondolkodás (pl. kerülni a negatív híreket)
  5. Home workout (konditerem híján saját testsúlyos gyakorlatok)

Megváltozott munkafeltételek

A teljes életemet az új helyzethez kellett alakítanom. Átrendeznem a szobámat, hogy a napi munkavégzéshez a legnagyobb ergonómiát elérhessem. Motiválnom magam, hogy a munkavégzési hatékonyságom ne csökkenjen. Szerencsére ezeket is sikerült megoldani egy-két trükkel.

Megoldás, ami nálam működött:

  1. Dedikált munkasarok (lehetőleg a szoba legjobban napsütötte része)
  2. Fix napi rutin kialakítása (ugyanakkor ebédelek, mintha bent ülnék az irodában)
  3. Nem „otthoni” vagy „játszós” ruhákban dolgozni
  4. A privát mobil száműzése a szobából

Kommunikációs deficit

A munkámban azt szeretem a legjobban, hogy egész nap beszélhetek. Bent a kollégákkal vagy az álláskereső jelöltekkel, esetleg valamely partnerünk kapcsolattartójával. Egy jól szervezett munkacsoport működéséhez elengedhetetlen a jó kommunikáció és ha fizikailag nem egy térben ülünk az valamelyest nehezíti a munkát is. Természetesen ez a kommunikációs deficit csupán egy része, hiszen a családunkkal, barátainkkal, párunkkal való beszélgetés mind fontos része életünknek.

Megoldás, ami nálam működött:

  1. Olyan céges meeting, ahol nem csak a munka a téma
  2. Az online kommunikációt elősegítő szoftverek bátrabb használata
  3. Nem más megkeresését várom, hanem én kezdeményezem a kapcsolatteremtést
  4. Úgy szervezem a napi munkámat, hogy akár hosszabb beszélgetések is beleférjenek a napba
  5. Akár napi kommunikáció is a szeretteinkkel

Rajtad múlik! Próbálj ki új megoldásokat, kísérletezz bátran és maradj aktív!

Farkas Viktor, researcher - Jobsgarden 

 

Ui.: 

Ez a kép a napokban készült. Mit is mondhatnék? :)

Vezetőként hoztál útravalót a korábbi főnökeidtől?

Egy jó vezetőt kifogni felér a lottó ötössel, nem is kell magyarázni, hogy miért. Arianna Huffington évekig vezetett egy médiabirodalmat, új vállalkozása, a Thrive Global az egészségre, az önfejlesztésre, a sikerességre, a munkahelyi jóllétre fókuszál. Szakértői összeállították, mit tanultak egy-egy meghatározó vezetőjüktől, ami a későbbi sikerükhöz segítette őket.

leadership-how-to-be-a-good-boss_2x.jpg

1, Olyan dolgokat lát meg benned, amiről fogalmad sincs
A legjobb főnökök mindig meglátják a fontos kompetenciákat és lehetőséget teremtenek, hogy ezeket használhasd is. Akár jóval azelőtt, hogy te ezeket magadban felfedezed.

2, Máshogy látja a hibákat
A jó főnök teremt egy olyan biztonságos közeget, amelyben a hibákat nem azonosítja a világvégével, hanem inkább a tanulási, fejlődési folyamat részének tekinti, ezzel pedig lehetőséget ad a munkatársainak arra, hogy döntéseket hozzanak, kipróbáljanak új dolgokat. Mindezt anélkül, hogy azon aggódnának, kirúgják őket, ha hibáznak.

3, Őszinteség a végletekig
Szemtől-szembe meghallgatni, mit csinálunk rosszul, szembesülni a hibákkal fájó dolog – kivéve, ha tudunk tanulni a jogos kritikából és tudunk utána fejlődni.

4, Kimozdít a komfortzónádból
Bedob a mélyvízbe, amikor nincs más, ami jobban felkészít a munkára, mint maga a tapasztalat. Magadtól nem ugranál, de ő tudja, hogy nincs más út.

5, Osztatlan figyelmet szentel neked
Az egyik legfontosabb dolog, amit kaphatunk a vezetőnktől, az a figyelem. Bármilyen nagy a pörgés, azzal, hogy megáll és a teljes figyelmét neked szenteli, megmutatja mennyire értékel téged.

6, Megjutalmaz, amikor eljön az ideje
Előléptetés, plusz pénz, egyéb jutalom – nem írjuk túl, ezt mindenki érti.

+1 Példát mutat, inspirál
Amikor a főnököd a viselkedésével arra inspirál téged, hogy te is hasonló vezető legyél majd, ha eljön az ideje: tisztelettel bánik mindenkivel, segíti a kollégákat személyes problémák esetén, törődik az embereivel, példát mutat.

Tanulni azonban nemcsak a jó vezetőtől lehet, hanem a rossztól is – legfeljebb azt, mit kell elkerülni, másképpen csinálni és biztosan nem ismételni, amikor az ő pozíciójában leszel.

Farkas Viktor, Researcher - Jobsgarden

Hogyan éld túl a nyarat?

Legalábbis addig, amíg be nem vezetik a két hónapos fizetett nyári szabadságot…

Odakint tombol a nyár. Forr az aszfalt, turisták mosolygós tömegei kávéznak a hívogató teraszokon, míg te kocogsz be az irodába. A kollégáid menő nyári fotókat posztolnak az Instára és ha ott elkerülnéd, küldenek a céges chat csoportba is. Valamikor majd te is mész nyaralni, de addig hogy bírd ki?

Gyűjtöttem pár ötletet, hogyan éld túl a nyarat mikor épp nem vagy szabin!

#1 Élvezd ki a légkondit! A nyár szerintem a legjobb évszak, de álló nap ragadni az izzadtságtól nem túl felemelő. Az irodában – ha ügyes vagy – még meg is fázhatsz. Akkor szabi helyett mehetsz betegállományba… Na jó, csak vicceltem. De az tény, hogy gyakran megváltás a kinti hőségből belépni a klimatizált irodába.

#2 Kezdj el valamit tanulni, amivel már régen kacérkodsz. Valami kreatív technikát, festést, nyelvet, új sportot, bármit, amit élvezel. Az újdonság, ami kihúz a megszokásból örömöt és lendületet ad.

cocktails-klinken-zomer_1528788102.jpg

#3 Használd ki a nyári estéket! Menj koktélozni a barátaiddal, halat enni a Rómaira, alkoholos fagyizni a Bálna teraszra. Ki mondta, hogy nem lehet nyaralni hét közben? Munka után? Csak a mértékre figyelj, hogy másnap fel tudj kelni :) Alkoholmentesen amúgy az irodában is koktélozhattok (mi szoktunk)!

#4 Költözz el :) Egy új házba vagy lakásba hazamenni az első időben egészen olyan, mintha nyaralnál. Ha ez éppen esélytelen, akkor a pár napos kecócsere, esetleg a klassz helyen lakó barátod teraszán letolt home office is elég jó buli. Megoldás az is, ha vigyázol egy barát kutyájára, macskájára, halaira, amíg ő nyaral :)

#5 Menjetek ki ebéd után együtt fagyizni a kollégákkal. Vagy rendeljetek pizzát és tartsatok piknik ebédet egy közeli parkban.

via GIPHY

#6 Rendezzétek át a munkaidőt és alkudjatok ki rövid pénteket vagy későbbi munkakezdést. Esetleg korábbit, ha Pacsirták vagytok. Ha a főnökötöknek magától nem jut eszébe ilyesmi, inspiráljátok bátran. Civilben ő is csak ember :) Remélem.

#7 Ha a nyár kicsit lazább munka szempontból, csináljatok rendet, rendezzétek át az irodát, rendszerezzetek, fejlesszetek, selejtezzetek. Irtó nagy megkönnyebbülés megszabadulni a hónapok óta halogatott feladatoktól, vagy az irodában halmozódó ismeretlen eredetű papírkupacoktól.

#+1 És tartsátok észben a legújabb FB bölcsességet: az is nyaralás, ha a többiek szabin vannak, és senki nem fáraszt a hülyeségeivel :)

Lupkovics Edit, IT divízióvezető - Jobsgarden

Csapatéptő térerőn innen és túl…

Egy céges program tanulságai a „civilizáción” kívülről

Azt szeretem a Jobsgardenben, hogy folyton változik. Közel sem vagyunk tökéletesek, de gondolkodunk, tervezünk és igyekszünk tanulni a hibáinkból is.

Az idei céges csapatépítőre készülve beépítettük a tavalyi tanulságokat és így utólag elmondhatom, hogy követtünk el pár új hibát, hogy legyen miből tanulni jövőre is. Lássuk az elmúlt év tanulságait:

1. Minden részletet a menedzsment talált ki. Ha egy teljes céges csapattal közösen akarsz csinálni valamit, a legjobb, amit elérhetsz, 80 %-os elégedettség. Feltéve, hogy bevonod a kollégákat. Ha nem, hát ott a teljes bukástól az egész jóig bármi megtörténhet.

2. Tavaly divíziónként alakítottuk ki a csoportokat és azok főztek együtt, akik amúgy is jóban vannak. Ez nem sokat épített az osztályok közti kapcsolaton.

3. Csak főzőversennyel készültünk programként, ami túl kötöttnek bizonyult.

4. A végén a „lúzerek” – értsd rendrakásra szocializált családanyák és kötelességtudó elsőszülöttek - maradtak a házban rendet rakni. Az önérvényesítő és talpraesett kollégák a prózai végjátékot korai indulással helyettesítették.

Fejlődőképes organizáció lévén ezeket figyelembe véve idén véletlenszerűen létrehoztunk 3, divíziótól és beosztástól független csapatot. Minden csapat megkapta a maga feladatát, amire önállóan kellett készülnie. Így lett felelőse a bevásárlásnak, kajának, programoknak és a kevésbé népszerű takarításnak is.

Idén kicsit megcsúsztunk a szervezéssel, ami limitálta a szálláslehetőségeket, de végül egy műfajában erős bakancsos házra esett a választásunk Kisirtáspusztán. Teljes idill: csinos ház egy mesés zöld erdő közepén, madárcsicsergés, patakcsobogás, jó levegő…Leporoltuk a kezünket, elégedetten hátra dőltünk és vártuk a „D napot”.

Megérkezett...és vele együtt a dráma. Csak hogy legyen tanulság a jövőre is!

1. Hogyan jutunk oda? Mert a korábbi esőzés rallysra változtatta az erdei utat, amin a civilizációból érkezők lejuthattak a házig. Némi parával és adrenalinnal fűszerezve azért mindenki odaért. Az én autóm alján mondjuk azóta is lifeg valami izé - láthatólag nem rendeltetésszerű módon- de hát a Peugeot nem az a kifejezett erdei túra autó.

2. Az első sokkot rögvest követte a második, ami még súlyosabban hatott. A házban és a közvetlen környékén egy morzsányi térerő sem volt. A kezdeti dermedtséget követően mobil hálózatot vadászó csapatok lepték el az erdőt. Kb. három négyzetkilométer módszeres feltérképezése után tudomásul vettük, hogy mi bizony offlány leszünk másnapig. A rémület tárgya egyébként elsősorban az volt, hogy nem készítettük fel erre a tényre a szeretteinket. Ez eléggé kicsapta a biztosítékot a csapatnál. Végül a jó öreg vezetékes telefon - amivel fel volt szerelve a ház -, az életjelek leadásával elsimította a hullámokat.

img_20190621_161202.jpg

3. A szobák, szám szerint négyen, táborozósra voltak hangszerelve. Értsd matracok, emeletes ágyak minimum 8-an egy térben. A menedzsment  tagjai részben az „úttörőtáboros” és „az egy napot bárhol elalszunk” vonalat képviselik nálunk, így arra nem gondoltunk, hogy a privát szféra értelmezése néhány kollégánál erősen eltér a miénktől. Szerencsére ez egy olyan tény volt, amivel volt idő előzetesen megbarátkozni, így nagyobb trauma nélkül túléltük a csapatos együtt alvást.

 

Mindezek ellenére ez volt az egyik legjobban sikerült csapatépítőnk. Az erdő, a madarak, a csillagos ég és a viszonylagos civilizáción kívüliség megtette a hatását. Szépen lassan mindenki át tudta adni magát ennek. Kisebb önszerveződő csoportokban játékok kezdődtek, nevetések, beszélgetés zsongása lepte be a teret. Akinek kedve volt felfedezte a környező turistautakat, együtt készültünk elő a tábortüzes nyársaláshoz, mindenki – az is, akinek nem volt hivatalosan dolga – odafigyelt, hogy hová teszi a szemetét és a vacsorát követően varázsütésre mindannyian bekapcsolódtunk az „Én még soha…” játékba, parázsló tűz és teamécsesek fényénél, hangosan nevetve az előkerülő történeteken és közelebb kerülve egymáshoz.

Lupkovics Edit, IT divízióvezető - Jobsgarden 

Klímaháború az irodában avagy kinél van a távirányító?

 Öltözködési és hőfok kompromisszumok

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nálunk a kánikulával egy időben kitört a klímaháború.

Az irodában úgy általában és a menedzsmentben is felülreprezentáltak a lányok. Olyannyira, hogy a hivatalos dresscode fotókon nem is szerepelnek fiúk. Anno szoknya, nadrág hosszakat és dekoltázs méreteket definiáltunk, a hosszúnadrág és ing paraméterek véletlenül kimaradtak. De nem csak a dresscode-ban. Pünkösd után a valóságban azzal is szembesültünk, hogy egész más iroda hőfok kellemes a szandál-szoknya-lenge blúz-nyári ruha és a hosszú nadrág-hosszú ujjú ing-zárt cipő kombinációhoz.

summer-dress-code.jpg

Ezen kívül az egyéni érzékenységünk is igen eltérő képet mutat. Van, aki tornádószerű szélviharban is a melegre panaszkodik, más zoknit húz a szandáljára, mert úgy jó neki. Ennek köszönhetően a legnépszerűbb irodai tárgy vitathatatlanul a klíma szabályzója lett. Gondolom, hasonló csaták több száz irodában kezdődtek el most, hogy végre tényleg megérkezett a nyár. Elég érdekes képet nyújthat a csoportokról és az erőviszonyokról, hogy végül hogyan oldódik meg ez a helyzet. Angol tudósoknak biztosan van erről is kutatásuk.

Azért nyári időszakban szerintem előnyösebb nőneműnek lenni. A szoknya lengébb anyagból van, a rövid ujjú blúzok, meg a szandálok nagyobb mozgásteret adnak. Nekünk nincs szükségünk másra, mint két életmentő kiegészítőre, ami mindenhez megy. Egy csinos cipő az íróasztal alatt, meg egy univerzális blézer a fogason. Máris készen állunk arra, hogy a nyári toalettünket üzletiesebbé tegyük egy interjú, tárgyalás erejéig. Ha valakinek pechje van, még harisnyát is kell húznia. De azért azt látjuk, hogy még a tradicionálisabb helyeken is enyhül ilyenkor az öltözködési szigor.

A férfiembernek jóval nehezebb a nyári helyzete. Nekik gyakran marad a hosszú nadrág, zárt cipő, hosszú ujjú ing. Az egyetlen lehetőségük, hogy az anyagokat és színeket nyárira cserélik. Sok irodában a kurta nadrágszár és rövidujjú ing vagy póló nyáron is tiltólistás és elképzelhetetlen, hogy valaki ilyesmiben lépje át az iroda küszöbét.

Nálunk szerencsére férfi- és környezetbarát megoldások születtek mind az öltözködést, mind a klímahasználatot illetően. Az irodánkban ér a férfiembernek is rövid nadrágban és pólóban bejönnie, ha nem találkozik ügyféllel vagy jelölttel. Az üzleti szett a fogason azért nekik is ajánlott, ki tudja, mit hoz az élet alapon.

A klímaháborút pedig egy közepesen demokratikus békével a kitörése második napján le is zártuk. 23 fok, alsó légkeverés, nyár végéig érinthetetlen klíma kapcsolók. Túl vagyunk a próbanapon. Élhető volt. Néha az elrendelt ésszerű kompromisszum a legjobb út. Baráti minden nemhez és a környezethez egyaránt.

Lupkovics Edit, IT dívízióvezető - Jobsgarden

Tetoválás a munkahelyen: mutassam vagy rejtsem el?

„Sosem fogsz munkát kapni!”

wood-3172472_1280.jpg

Az első tetoválásomat 16 évesen csináltattam. A bal karom – pontosabban a vállamon egy 5x5-ös négyzetnyi hely – volt az áldozat. Imádtam az egész folyamatot: a kitaláláson át, a szalon felhívásán át a készítésig. Mivel kiskorú voltam nem is mehettem egyedül, hiszen szülői beleegyezés nélkül nem valósulhatott volna meg a történet. Miután a tinta a bőröm alá került, arra pedig egy fóliakötés, izgatottan hagytam el a tetoválás helyszínét. A szüleim korosztálya érdekesen tekintett akkor erre: konkrétan, ha volt valakinek tetoválása, az a börtönviseltséggel jelentett egyet. Nem is egy felnőttől megkaptam akkoriban, hogy „sosem fogsz munkát kapni!”. Ez 4 munkahellyel a „most” előtt volt.

Mutassam vagy rejtsem el?

via GIPHY

Már az egyetem alatti diákmunkás években hajtott a kíváncsiság, hogy vajon a tetoválásom (ami 2006-2007 környékén azért még nem volt egy elterjedt történet) milyen hatást vált ki az emberekből. Ebben az időszakban még tét nélkül tudtam kísérletezni, hiszen ha a közeli városban található szupermarketben ez nem tetszett volna az ottani vezetőknek, akkor egy közeli gyárban is elhelyezkedhettem volna...

A reakciók pedig kifejezetten megleptek, hiszen a mai napig 0 alkalommal ért hátrány emiatt. Általában a következő 3 kérdés az ami mindenkit foglalkoztat: Nagyon fájt? Mennyibe került? Mit jelent az, ami rád van tetoválva?

Ezekre a kérdésekre már panelszerűen betanult válaszaim alakultak ki az évek alatt. Illetve, ha még esetleg valaki megkérdezi, hogy hol készült, akkor mindig elmondom, hogy „Tökölön csinálta cellatársam”.

Ettől függetlenül azt tanácsolom, hogy inkább rejtsd el, ha van tetoválásod. Ezzel könnyen elkerülheted a fent említett 3 kérdés ismétlődését és bár engem a mai napig nem ért hátrány emiatt (pedig mára már egy egész karos ún. full-sleeve tetoválás boldog tulajdonosa vagyok), de sosem lehet tudni, hogy éppen az álommunkahelyen ülő főnököd lesz az, akinek ellenérzései lesznek a tetoválással kapcsolatban. 

via GIPHY

Vannak olyan munkák, melyekről a társadalmilag kialakult képbe kifejezetten nem fér bele szerintem egy tetoválás. Egy minisztériumi hivatalban sosem tűrném fel az ingujjamat, ahogy pl. tanárként sem tudnám elképzelni, hogy a teljesen kivarrt bal karommal becsattogok szülői értekezletet tartani. Arról ne is beszéljünk, ha papnak mentem volna vagy ha a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lennék.

 

via GIPHY

Természetesen, ha látod, hogy a kollégáidnak, főnöködnek látható helyen van varratva valami, akkor nagy valószínűséggel szabad a pálya, de javaslom, hogy tájékozódj, mielőtt felfeded, hogy testmódosításod van. Ma már ez könnyebb valamivel, hiszen a fiatalabb generáció körében annyira népszerű a tetoválás, hogy megfordult a trend és már lassan keresni kell olyan embereket, akiknek nincs. De azért csak megfontoltan és a hosszú ujjú ing mindig a barátunk!

Farkas Viktor, Researcher - Jobsgarden

TOP 10 munka a múltból, amit nem hiszel el

Egyre többet cikk, előrejelzés, elemzés készül arról, hogy a mesterséges intelligencia, az automatizáció hogyan hat a munkaerő-piacra. Az egyik hatása az, hogy várhatóan régi tradíciókkal rendelkező szakmák is teljesen el fognak tűnni. Ebben a cikkben összeszedtünk néhány olyan munkát a múltból, amelyek már rég a technológiai fejlődés áldozatául estek.

A sort egy olyan szakmával kezdem, melynek eltűnésében személyesen is érintve érzem magam, ugyanis azon emberek táborát gyarapítom, akik egyetlen mozdulattal képesek kinyomni reggel az összes ébresztőjüket.

1. Emberi ébresztőóra

Ezeket az embereket arra alkalmazták, hogy időben felébresszék a munkába indulókat. Ehhez hosszú botokat, köveket, esetleg sípot használtak, amivel zajt csaptak az illető ablaka alatt. Az ébresztőórák megjelenésével eltűnt a szakma, bár időről-időre mindig akad valaki (anya, apa, kutya, gyerek, feleség, nem prioritási sorrend) aki magára vállalja ezt a nemes (és igazán fontos) feladatot.

emberiora1.jpg

(A kép forrása) 

2. Sírrabló

Leonardo da Vincihez szokás kötni a legelső boncolásokat a XIV századból. Feljegyzései alapján legalább ötven hullát boncolt fel művészi és természettudományi érdeklődésből, természetesen titokban és éjszaka, hiszen akkor az egyház szigorúan tiltotta az ilyesmit. A reformáció után az anatomiának is nagyobb tere nyílt Európában. 1543-ban adta ki Vesalius híres anatómia tankönyvét az emberi test szerkezetéről. Később aztán Padovában, Leidenben, Rotterdamban, Londonban és Európa több egyetemi városában „anatómiai színházak” jöttek létre. Talán ennek emlékét őrzi a „műtő” angol kifejezése: „operating theatre”. Ezek az egyetemek egészen a XIX. századig alkalmaztak hivatalos sírrablókat, akik friss hullákkal látták el a kíváncsi orvostanhallgatókat.

3. Felolvasó

Még a rádió megjelenése előtt a felolvasónak az volt a feladata, hogy egy kicsit színesebbé tegyék a gyári munkások monoton mindennapjait. Elsősorban híreket, politikai propaganda szövegeket, esetenként bestseller jellegű, könnyű irodalmi alkotásokat olvastak fel.

felolvaso2.jpg

(A kép forrása)

 4. Telefonközpontos

Ez talán nem ismeretlen azok számára, akik szeretik a régi filmeket. Minden esetre ma már nagyon szürreálisan hat, hogy úgy lehetett elérni valakit telefonon, hogy az ember felhívta a telefonközpontot, megmondta, hogy kit keres, majd a telefonos kisasszony átdugott egy kábelt az egyik lyukból a másikba.

telefonkozpontos2.jpg

(A kép forrása)

5. Hangtükör-riasztó

A radar feltalálása előtt, ilyen és ehhez hasonló eszközökkel, tulajdonképpen az emberi fül határainak kiszélesítésével igyekezték felderíteni az ellenséges repülőket. Az eszközöket az első világháborútól a második közepéig használták.

hangtukor1.jpg

(A kép forrása)

6. Hivatásos bűnbak

Több 16. századi forrásban is olvasható, hogy VIII. Henrik és Jane Seymour fiának, Eduárd hercegnek volt hivatalos bűnbakja, „korbácsfiúja”. Ez kifejezetten azt jelentette, hogy rajta hajtották végre a herceg által kiérdemelt fizikai fenyítéseket. Minthogy a tanító nem üthette meg magát a herceget, azt csak maga a király tehette meg (ő viszont rendszerint nem folyt bele a trónörökös oktatásába), így a kis barátja részesült helyette az oktató célzatú elnáspángolásban. Ha azt hinnénk, hogy ez nem volt túl hatékony, hát nagyot tévedünk. A posztot többnyire a kis hercegek nagyon közeli barátai töltötték be. I. Károlyról például tudjuk, hogy igen kedvelte saját bűnbakját, William Murrayt, akit grófi címmel és földbirtokokkal is megjutalmazott trónra lépése után.

whipping-boy.jpg

(A kép forrása)

7. Főszékletőr

A bizarr hivatás VIII. Henrik uralkodása idejéből ered. A főszékletőr annak a szolgának volt a hivatalos címe, aki az angol királynak segédkezett ügyes-bajos dolgai elvégzésében – ott, ahova a király is gyalog jár.

"Legyen a könnyebbítő hely szép és tiszta
és a deszkák zöld ruhával jól beborítva,
a luk helyénél nehogy látszódjon a deszka,
legyen rajta párna, s mocsok rajta ne bosszantsa.
Legyen takaró, pamut és szövet az alfelet azzal törölni meg,
és amint hív, állj készen,
válladon törölközővel, tállal és kancsóval a kezedben."

50663.jpg

(A kép forrása)

 8. Temetési komédiás, vagy gyászbohóc

Nem meglepő, hogy ez a foglalkozás is a gladiátorjátékok, orgiák, kenyeret és cirkuszt ókori Rómájából származik. A gyászbohóc a temetkezési szertartás során felvette az elhunyt karakterét, ruháit, gesztusait. Mindezt a halott lelkének megnyugtatására és a jelenlévők szórakoztatására.

gyaszbohoc.jpg

(A kép forrása)

9. Orgiatervező

Ez a foglalkozás is az ókori Rómából származik, és - legalábbis hivatalos formájában - már megszűnt. Mai megfelelője talán a partyszervező lehetne, hiszen eme hivatást űző személy feladata nem merült ki a megfelelő hölgyek (és urak) kiválasztásában, a dekoráció, a menü, a zene megszervezése szintén az ő feladata volt. 

orgiatervezo.jpg

(A kép forrása)

10. Kalkulátor

A kalkulátor kifejezést a XVII. századtól fogva használták, mégpedig azokra a személyekre, akik különféle számításokat végeztek. Feladata az volt, hogy saját kezűleg, illetve később mechanikus számológépek segítségével adatokat számoljanak ki és elemezzenek.

766px-human_computers_dryden.jpg

(A kép forrása)

A lista még biztosan bővíthető, írjátok meg, mi mindennel!

Kastély Máté - Jobsgarden

Nyereményjáték szabályzat a Jobsgarden aktuális, egymással összefüggő munkáltatói és munkavállalói kutatásaihoz

  1. A Játék szervezője

A Jobsgarden Kft. Facebook-oldalán (a továbbiakban: Rajongói oldal) szervezett nyereményjátékok (a továbbiakban: Játék vagy Játékok) szervezője a Jobsgarden Kft. (székhely: 1037 Budapest Montevideó u. 16/b., cégjegyzékszám: 01 09 698643) (a továbbiakban: Szervező).

  1. A játékban való részvétel feltétele:

2.1 A Játékokban kizárólag magyarországi lakó- vagy tartózkodási hellyel, valamint a magyar hatóság által kiállított érvényes személyazonosító igazolvánnyal rendelkező, 18. életévét betöltött magyar állampolgár vehet részt, aki nem esik a 2.3 pontban meghatározott személyi körbe, cselekvőképessége nem korlátozott (a továbbiakban: Játékos) továbbá, aki

  • kitölti a Szervező által készített munkavállalói kérdőívet
  • vagy kitölti a Szervező által készített munkáltatói kérdőívet
  • és hozzájárul ahhoz, hogy Szervező a Játék során a Játékos által rendelkezésre bocsátott személyes adatait a Játékszabályzatban rögzítettek szerint az adott Játékkal összefüggésben kezelje, és
  • a részvétellel a jelen szabályzatban (a továbbiakban Játékszabályzat) írt valamennyi feltételt elfogadja. 

2.2 Egy Játékos a Játékban egy kitöltéssel jogosult részt venni.

2.3 Játékokból ki vannak zárva a Szervező, alkalmazottjai, megbízottjai és ezen személyek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdésének 1. pontjában meghatározott közeli hozzátartozói.

  1. A nyereményjáték időtartama

3.1 Az adott Játék időtartama 2019.04.25-2019.07.31.

  1. Nyeremény

 4.1 Szervező a 2. pontban meghatározott Játékhoz kapcsolódóan egy nyertest és egy tartaléknyertest sorsol ki mindkét kutatás esetében.

  • Munkaadói kérdőív: a játék nyereménye egy 91.980 forint értékű HR Fest jegy (2 db) 
  • Munkavállalói kérdőív: a játék nyereménye egy 20.000 forint értékű Media Markt utalvány (1db)

 4.2 A kitöltéshez kapcsolódó nyereményjáték sorsolásának eredményét az alábbiak szerint teszi közzé a Szervező a Jobsgarden Kft. Facebook-oldalán.:

- A munkaadói kérdőív nyertesét legkésőbb 2019. szeptember 10-én 17 órakor

 4.3 A Nyeremény másra át nem ruházható, és készpénzre nem váltható.

 4.4 A Szervező a Nyeremények nyertesét legkésőbb az adott sorsolást, illetve nyertes meghatározását követő 3 (három) munkanapon belül értesíti e-mailben. Amennyiben a nyertes 3 (három) munkanapon belül az Értesítést nem igazolja vissza, úgy a nyertes Játékos Pályázata kizárásra kerül, és Szervező a nyereményre tartaléknyertest jelöl ki.

 4.5 A Nyereményeket a Szervező juttatja el az adott nyertesnek a Játékos által az Értesítés visszaigazolásakor megadott email címre. Amennyiben az e-mailre 3 munkanapon belül nem érkezik válasz, úgy szervező a tartalék nyertes számára ajánlja fel a nyereményt ugyanezen feltételekkel. Ha ezen együttműködési kötelezettségének a nyertes nem tesz eleget, és így a nyeremény átadása meghiúsul, úgy ezen körülmény a Szervező, illetve Lebonyolító terhére nem értékelhető.

 5 Adózás, költségek

5.1 A Nyereményekhez tartozó esetleges SZJA fizetési kötelezettséget a Szervező viseli. Szervezőt a Nyeremények fentiek szerinti átadásán és adóvonzatuk kiegyenlítésén kívül további kötelezettség nem terheli. A Nyeremények kézbesítésével járó futárköltséget a Szervező viseli. Egyéb esetlegesen felmerülő költségek a Játékost terhelik.

  1. Adatvédelmi rendelkezések

6.1 Az adatkezelés célja és időtartama

Az adatkezelés célja, hogy a Szervező a Játékos nyereményjátékban történő részvételét biztosíthassa, a nyereményjáték lebonyolításával, valamint a Nyeremények átadásával kapcsolatban a Játékosok személyes adatait kezelje.

A Szervező a nyertes Játékos által megadott személyes adatokat (név, e-mail cím) a Játékkal összefüggésben, a Játék lebonyolítási időtartama alatt a kapcsolattartás valamint a nyeremények átadása céljából kezelik. A Szervező a nem nyertes Játékosok személyi adatait 6 hónapig tárolja, ennek lejártát követően az adatkezelés megszűnik. A Szervező az általa kezelt adatokat harmadik személynek nem adja át.

6.2 A személyes adatok kezelésének jogalapja

A Játékban történő részvétellel kapcsolatos adatszolgáltatás önkéntes. Az információs önrendelkezési jogról és az információ szabadságról szóló 2011. évi CXII törvény (továbbiakban: Infotv.) 5.§ (1) bekezdés a) pontja értelmében a Játékos a Játékban történő részvétellel, azaz a Pályázat benyújtásával kifejezetten hozzájárulását adja ahhoz, hogy személyes adatait Szervező és a Lebonyolító a Játékszabályzatban meghatározottak szerint kezelje, illetve használja fel, továbbá hozzájárul ahhoz, hogy hogy nyertessége esetén nevét a Szervező minden további feltétel és ellenérték megfizetése nélkül, kizárólag az adott Játékkal kapcsolatosan a Rajongói oldalon nyilvánosságra hozza, a nyivánosságra hozatal kizárólag a Játékos nevét és nyerésének tényét, továbbá a nyeremény tárgyát tartalmazza.

 6.3 A Játékos adatvédelemmel kapcsolatos kötelezettségei

A Játékos kizárólag saját valós adatait adhatja meg. A Játékos az adatok megadásával kifejezetten szavatolja, hogy saját és valós adatait adta meg. Amennyiben más személy adatainak megadásával más személy jogát sérti, úgy köteles az ebből esetlegesen eredő a Szervezőnél keletkezett kár összegét a polgári jog szabályai szerint megtéríteni, melybe beleértendő a Szervező és/vagy Lebonyolító által harmadik személynek fizetendő kártérítés, vagy hatóság által megállapított bírság is.

 6.4 Adatkezelő

A Játék során a Játékos által megadott adatok kezelője a Jobsgarden Kft. A Szervező elérhetőségei: 1037 Budapest Montevideó u. 16/b. office@jobsgarden.hu ;  +36-1-439-2940

 6.5 Játékos jogai személyes adatai kezelésével kapcsolatban

A Játékos jogosult kérni a személyes adatai helyesbítését (megjelölve a helyes adatokat). Az adatkezelő a helyesbítést haladéktalanul elvégzi a nyilvántartásában, és ennek megtörténtéről írásban értesítik a Játékost.

A Játékos bármikor kérheti az adatai törlését– részben vagy egészben – ingyenesen, indokolás nélkül. Az adatkezelő a törlési kérelem kézhezvételét követően haladéktalanul gondoskodik a Játékos adatainak kezelése megszüntetéséről, és törli a Játékost és a Játékos adatait a nyilvántartásából.

Az Adatkezelő a tájékoztatás, helyesbítés vagy törlés iránti kérelmeket az alábbi elérhetőségeken fogadja: Jobsgarden Kft. 1037 Budapest Montevideó u. 16/b. office@jobsgarden.hu

 6.6. Adatbiztonság

A Szervező kötelezi magát arra, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozza jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. A Szervező gondoskodik arról, hogy a kezelt adatokhoz illetéktelen személy ne férhessen hozzá, ne hozhassa nyilvánosságra, ne továbbíthassa, valamint azokat ne módosíthassa, törölhesse.

  1. 7. Vegyes rendelkezések

 7.1 A pályázatok hiányosságáért/hibájáért (pl. névelírás, címelírás, téves vagy nem valós adat feltüntetése stb.), a nyeremények kézbesítésének – Szervező érdekkörén kívül eső – elmaradásáért vagy késedelméért, illetve a kézbesítés során keletkezett károkért Szervező és Lebonyolító kizárja a felelősségét.

 7.2 Amennyiben a nyertes a nyereményét határidőben (3 munkanap) nem veszi át, azt a továbbiakban a szervezőtől vagy lebonyolítótól nem követelheti.

  7.3 Szervező kizárja a felelősségét minden, a google űrlapok weboldalt, illetve az azokat működtető szervert ért külső, ún. sql támadások, illetve a telefonhálózatot ért támadások, meghibásodás estére. Tehát amennyiben a szervert vagy a kiszolgáló hálózatot ért támadás folytán a Játékosok téves rendszerüzeneteket kapnak nyereményeiket, a nyertes/nem nyertes státuszukat, stb. Illetően, úgy ezen esetekre a Szervező és Lebonyolító semminemű felelősséget nem vállal.

 7.4 A Szervező fenntartja a jogot a Játékszabályzat módosítására. Amennyiben a Játékszabályzat módosítása jogszabályváltozás miatt válik szükségessé, úgy a Szervezőnek jogában áll a Játékszabályzat módosítása egy adott Játék időtartama alatt is, ebben az esetben a Játékszabályzat módosításának hatálya a Szervező döntésétől függően kiterjed a folyamatban lévő Játékra is.

 7.5 A Játékos a Pályázat 2.1. pont szerinti benyújtásával kijelenti, hogy a Játékszabályzatot elolvasta, megértette és a Játékszabályzat valamennyi rendelkezését magára nézve kötelezőnek ismeri el.

 

Budapest, 2019. április 25.

Jobsgarden Kft.

Szervező

 

süti beállítások módosítása