Gyakran hallom, olvasom, aki elmúlt 50 éves, az gyakorlatilag eltemetheti magát a munkaerő piacon, ha állást keres. Fejvadászként persze látom, hogy jó néhány munkáltató még mindig 30-35 közötti életkorba maximálja az általunk bemutatható jelölteket, különösen akkor, ha a döntéshozó vezető is ebben a korban van.

Ismerjük ugye a következő mondatot: legyen legalább 10-15 éves tapasztalata, de ne legyen 30-nál idősebb, lehetőleg férfi legyen és örökre a cégnél akarjon dolgozni…

Hála az égnek, számos vállalat van, amelyik a megfelelő kompetenciákat, tapasztalatokat helyezi fókuszba korhatáros karika nélkül, így egyre több esetben közvetíthetünk 40-50+ korú jelölteket.

Karrier-tanácsadóként az elmúlt öt év alatt számos munkáját elvesztő szenior szakemberrel volt szerencsém együtt dolgozni, és támogatni őket az álláskeresési projektjükben, nem utolsósorban rengeteget tanulhattam tőlük.

Az álláskeresők képzettségi skálája nagyon széles volt: a szakmunkástól a top managerek-ig bezárólag minden képzettségi szint előfordult a programjaimban. Az elhelyezkedési arány 96%-os volt, és ez nem vicc, se nem reklámfogás, hanem tény!

Megkértem közülük néhányat, osszák meg az olvasókkal is a sikereiket, hogy bátoríthassuk a hozzájuk hasonló helyzetbe került szakembereket.

Gábor (50+) felsővezetőként találta magát 13 rendkívül sikeres év után újra a munkaerő piacon, egy rendkívül jó nevű technológia cégtől nem önként távozva.

Gábor:  

„Nekem a tapasztalataim esszenciája az, hogy „Lehet másképp is!”. Ezt nehéz elhinni, amikor hosszú évek óta sikeres vagy valahol. Meg kell emészteni, hogy a sikereid nem nyomtak eleget a latba, hogy maradj. Aztán el kell fogadni, hogy van más út és el kell hinni magunknak, hogy képesek vagyunk megújulni és járni az új utat. Ja és aztán valóban meg kell újulni és tenni az új dolgokat az új módokon és ráadásul jól!” 

Andrea hasonló helyzetben találta magát az év elején egy hosszú és változatos középvezetői karrier után, kénytelen volt egy nagy múltú, nagynevű multinacionális cégtől megválni.

Andrea (54)

„Mikor februárban elhagytam a cégemet, fizikailag és lelkileg egyaránt válságban voltam. Megrendült az önbizalmam, megalázottnak éreztem magam. Szerencsére még időben értesültem arról, hogy a cégem biztosít álláskeresési coaching-ot, és az utolsó nap kiharcoltam ezt a támogatást. Nagyon jó döntés volt. Visszakaptam az önbizalmam, és mellé rengeteg hasznos tanácsot, melyek segítségével elkerültem a pályázatok és interjúk során elkövethető végzetes hibákat. Pályázataimra hamar érkeztek visszajelzések, így végül én választhattam meg, hogy melyik lehetőséget fogadjam el. Három hónappal a felmondás után már elkezdhettem a munkát az új munkahelyemen, ami sokkal jobban illeszkedik a jelenlegi igényeimhez, mint a korábbi."

Éva (57), középvezetőként távozott egy globális cégtől.

„A távozás borzasztó rosszul érintett, semmi előzetes jel, jelzés, ok nem volt rá, amiről tudomásom lett volna. Bár emelt fővel távoztam, a kollégák őszinte kedvességgel búcsúztattak, mégis úgy éreztem, rám nincs szükség, szégyelltem magam - a vigasztalások dacára, mégis nehezen szántam rá magam, hogy előre nézzek.

A keresés során a legfontosabb és leghasznosabb az ismerősök felkutatása volt, átgondolva, vajon ki tud segíteni direkt vagy indirekt módon. Azóta is azt tapasztalom, hogy az állások zöme ismeretségi alapon töltődik be.

Fontos fordulópontnak éreztem, amikor azt gondoltatta át velem Zsuzsa, hogy mit szeretnék csinálni 3 év múlva, hova gondolom magam pár év távlatában.

Szerencsém volt, néhány telefon után elég gyorsan - a kirúgásom után 2 hónappal - kedvemre való állást kaptam, azóta is itt dolgozom, jól érzem magam. Persze nagyon sokat segített a kiegyensúlyozott családi háttér.

Legfőbb tanácsom sorstársaimnak az, hogy ne adják fel! Gondoljanak arra, hogy elsősorban magunknak kell megtalálnunk a megfelelő helyet a folytatáshoz, ugyanakkor a profi külső segítség ahhoz mindenképpen hozzásegít, hogy megfelelő fellépéssel, egészséges önbizalommal menjünk az interjúkra.”

Gizi (58) asszisztensi pozícióból bocsátották el egy közepes méretű magyar cégtől.

„Hogyan éltem meg az elbocsátásomat? Idén áprilisban egyik napról a másikra elvesztettem az állásomat. Meglepő volt számomra, hogy milyen nyugodtan fogadtam a főnököm közlését, hogy tíz hónap után felbontja a szerződésünket. Őszintén bevallotta, hogy a könyvelő közeli ismerősének kell a helyem. Kárpótlásul kaptam három hónapnyi végkielégítést.

Komoly kihívás előtt álltam: 58 évesen fel kellett vegyem és állnom kellett a versenyt a 30-40 éves álláskeresőkkel. Tudtam, hogy meg fogok birkózni a feladattal. Olyan erősen bíztam magamban, mint azelőtt soha. Éreztem, hogy kell legyen egy munkahely, ahol rám várnak, és értékelik majd a tudásomat, a több éves szakmai tapasztalatomat. Egy pillanatig sem kételkedtem a sikerben!

Mit tettem azért, hogy mielőbb álláshoz jussak? Regisztráltam magam több álláskereső portálra, frissítettem adataimat a Linkedin-en. Felhívtam több potenciális ismerősömet is, hogy járjanak nyitott füllel. Napi 6-8 órát töltöttem álláskereséssel, háttéranyagok olvasásával. Április 20 - július 20. között több mint kétszáz vezetői asszisztensi/irodavezetői állásra küldtem el az önéletrajzomat és a motivációs levelemet – angolul is. Közel ötven megkeresést kaptam – voltak köztük angol nyelvű telefonos interjúk, több órás tesztek, több körös személyes beszélgetések.

Minden interjúra felkészülten mentem, a fontosabb adatokat kijegyzeteltem a cégről, írtam egy rövid bemutatkozást angolul is, amit jól begyakoroltam. Fontosnak tartottam, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott legyek az interjúkon, kellemes, pozitív benyomást keltsek – ugyanakkor mindig kíváncsian vártam, hogy megkapom-e ezt a pozitív benyomást a „másik oldalról” is. Érdekes volt megtapasztalni, hogy mennyire különböző hatások értek egy-egy interjú alkalmával. A kereslet-kínálat nem mindig volt egyensúlyban. Többször éreztem, hogy szakmailag túl sok vagyok egy-egy cégnek, mert nem tudtak/nem akartak annyit fizetni, mint amit én szerettem volna kapni. Én pedig nem „adtam el” magam kevesebbért, mert akkor az önbecsülésemet ástam volna alá. Megdolgoztam én ezért a fizetésért, ez az ára a tudásomnak, a diplomámnak, a nyelvismeretemnek, a sok éves tapasztalatomnak.

Hogyan térült meg a befektetett energia? Július 20-án sikeresen lezárult a három hónapos intenzív álláskereső projektem. Az egyik legnagyobb hazai gyógyszergyártó vállalatnál kaptam személyi asszisztensi állást. Egy hét alatt lezajlott velük a háromkörös interjú. Már az első személyes találkozó után éreztem, hogy itt a helyem, engem idevárnak. Oda-vissza működött közöttünk a „kémia”…

Többek szerint egy kisebb fajta csoda, hogy megkaptam ezt az állást. Én pedig tudom, hogy ez nem véletlen. Én megdolgoztam ezért a sikerért. Mindössze visszatérült a befektetett energiám.”

Péter (59)

„25 évig külföldi tulajdonú, médiaiparban tevékenykedő cégeknél dolgoztam felsővezetői pozíciókban, utoljára az anyacég bécsi központjában. 3 évvel ezelőtt a vállalatot megvásárolta a szakmánkban világpiac-vezető multi, amelyik a magyar leányvállalatnál azonnal átszervezésbe, költségcsökkentésbe fogott. A karcsúsításnak én is áldozatul estem, hamarosan felmondtak nekem. Hiába voltam a szakmában az egyik legnagyobb név, negyedszázados üzleti tapasztalattal, sikerekkel, stb. Tudtam, hogy a felmondás egyik oka a magas keresetem volt, a másik pedig az, hogy a magyar leánycég vezetői féltékenyek voltak, vetélytársat láttak bennem.

A felmondást nyugodtan fogadtam, nem estem kétségbe, bíztam magamban. Már korábban is gondoltam arra, hogy a tapasztalataimat, kapcsolataimat kamatoztatva, saját vállalkozásba fogok. De multi cégeknél, stabil állásban dolgozva, magas keresettel, az ember nem igazán érez késztetést arra, hogy mindent feladva, kockázatos magánvállalkozásba kezdjen. Most viszont, hogy kirúgtak, azt gondoltam, még nem késő, van még erőm, kedvem, kitartásom saját céget építeni. Így is lett. A végkielégítésből kapott pénzből egy kis hazai, az alapítása óta veszteségesen működő cégbe betársultam és átvettem az ügyvezetését. Most, 3 év eltelte után kijelenthetem, hogy a céget sikerült talpra állítani, a tavalyi évet már szerény nyereséggel zártuk, az idei év is jól alakul, a jövőbeni kilátások is biztatóak.

A példám azt igazolja, hogy felkészült, nagy tapasztalattal, üzleti ismeretekkel, kapcsolatokkal rendelkező ötvenes férfi is belevághat saját vállalkozásba és azt sikerre tudja vezetni.”

Nem minden történet végződött ilyen pozitívan. Amikor a kudarc történeteket elemeztük kollégáinkkal arra jutottunk, hogy első lépésként túl kell jutni az érzelmi sokkon, a munkáltató szapulásán. Ha ezt az első árkot sikerül átugrani, szinte biztos, hogy a következő is sikerülni fog.

A másik felismerésünk, bár a nóta régi, kapcsolatot kell építeni okosan, amiben itthon van még mit tanulni az álláskeresőknek.

A harmadik, tisztában kell lenni azzal, mit is akarunk, és hogy ehhez milyen piaci lehetőségeink vannak. Ha ehhez kellő kitartás is társul, akkor az esélyeink tovább nőnek. Ma óriási a szakemberhiány a munkaerőpiacon - ez mindenképpen csak az esélyeket növeli.