Ezeket ne tedd a munkahelyeden

Érdekel, hogy mit kéne tenned azért, hogy jobban beilleszkedj a munkahelyeden? Nehéz kiismerni a fennálló játékszabályokat? Igaz ugyan, hogy ennek megtanulása egyrészt saját tapasztalat, de tele van az internet jó tanácsokkal olyanoktól, akik már megégethették magukat bizonyos szituációkban. Ezek közül szemezgettünk:

shutterstock_662011708.jpg

A viselkedési szabályokról

 

Az reméljük egyértelmű, hogy egyáltalán nem javasolt módosult tudatállapotban dolgozni menni, vagy bármilyen módon illegálisan viselkedni a munkahelyeden. Az viszont nem feltétlenül alapvetés, hogy minden esetben tartózkodj a szélsőséges megnyilvánulásoktól. Ha már nem bírod tovább, akkor sem érdemes dühösen visszaszólni a munkatársaidnak, vagy éppen a főnöködnek, még akkor sem, ha ezt éreznéd a legőszintébb megoldásnak is.

Szélsőségként gondolunk arra is, ha túlontúl megosztod a magánéleted részleteit a kollégáiddal. Egy munkakapcsolatban a felek alapvetően nem egymás barátai, ezért ne gondold, hogy jó ötlet az “oversharing”, azaz ha mélyremenően kitálalsz és ezt várod el a részükről is. Elsősorban dolgozni járnak be az emberek, ezért az ilyen kitárulkozást elég nehéz kezelni, és még az is előfordulhat, hogy nem fogják tudni ezt őszintén megmondani neked.

A social medián lógni nekünk már természetes, de vigyázz, hogy ne legyél túlságosan aktív a munkaidőd alatt. Gondolj bele: munka után ha akarod, lesz időd nézelődni, chatelni máshol is tudsz a barátaiddal, a munkatársaid pedig úgyis ugyanebben a szituációban vannak, látni fogják, ha úgy döntesz, hogy elengeded magad ezen a téren.

Az, hogy a csapat jó közérzetére tekintettel vagy, ha egy irodában ültök, szintén egy természetes kérés. Ne hagyj mosatlant a közös konyhában, vagy rothadó ételmaradékot a hűtőben, nincs itt anyukád, hogy helyretegyen. Telefonon beszélgetni mindenki füle hallatára már a villamoson sem menő, nemhogy ott, ahol mindenki koncentrálni próbál. Szintén blama, ha fülhallgató nélkül hallgatsz zenét, de ezt már úgyis tudod. Ha pedig betegnek érzed magad, orvoshoz menj, ne pedig dolgozni. Senki sem fogja megveregetni a hátadat, ha a munka iránti tiszteleted miatt megkockáztatod, hogy a fertőző baktériumok szabadon terjedhessenek irodáitok falai között. Különösen a gyerekes szülőktől számíthatsz kemény eligazításokra ezen a téren.

Még egy, nagyon sok helyen hangoztatott állítást: ne szakítsd félbe azt, aki beszél. Ezzel lehet, hogy észrevétlenül, de esélyes, hogy mélyremenően rossz megítélést kapsz és később nem is érted miért, de nem akarnak veled kooperálni.

Pletykálni pedig mindenhol pletykálnak, ezt önámítás nem így gondolni. De ha jót akarsz magadnak, taktikusan ne kezdeményezz vagy adj tovább olyan állítást, ami sértő egy kollégádra nézve. Csak károkat lehet vele okozni, ehhez pedig ne asszisztálj.

 

Te és a főnököd

 

Persze mindenki igyekszik jó kapcsolatot kialakítani a főnökével, de itt is van pár megszívlelendő tiltás. Annyira ne bízz meg a főnököd belátásában, hogy megengeded magadnak az előtte való panaszkodást. Ha gondod van a feladataiddal vagy valamelyik munkatársaddal, akkor jól gondold át, mikor kéred ki a főnök eligazítását, és hogyan tálalod mindezt. Legjobb, ha megoldási javaslatokat is hozzáfűzöl. Lényeg, hogy ne a főnököd legyen az, akinek a vállán kisírod magad, csak azért, hogy ezt kiadhasd magadból. Ha pedig nagyon jóban vagytok, akkor se feledkezz meg arról, hogy ez egy alá-fölérendelt viszony, ahol tőled akkor is el van várva az, hogy teljesíts, ha már nagyon kényelmesen is érzed magad benne.

Ha mindig mindenre igent mondasz, mert félsz visszautasítani, akkor fennáll a veszélye, hogy a feletteseid nem lesznek képesek átlátni, hogy mi fér neked bele és mi nem. Gondolj arra, hogy ezzel rövid távon jó fej voltál, de kizárt, hogy tudj minden megnövekvő tehert hosszú távon is magas minőségben megoldani. Ha másként nem tudod egyensúlyba hozni ezt a szituációt, érdemes elgondolkozni a munkafeltételeid újratárgyalásán.

Olyan további rövid távú haszon, mint azért ferdíteni, hogy jobb színben tűnhess fel, szerintünk egyáltalán nem éri meg, főleg, ha sokáig tervezel maradni a cégnél. Ez bizalomvesztéshez vezet, és ha később vezetői pozícióba kerülnél, nehéz dolog lesz egy olyan csapatot vezetni, ahol az embereid nem bíznak meg benned.

Fontos az is, hogy profi maradj, akkor is, ha a barátaid, vagy rokonaid tervezik azt, hogy csatlakoznak a céghez. Semmiképp se ajánlj be barátot, testvért, szülőt, akárkit, csak azért, mert szereted, és közel áll hozzád. Egy munkahelyen a teljesítmény van a fókuszban, ha bejön a főnökeidnek mint jelentkező, majd kérdeznek róla maguktól.

 

Ti mit gondoltok, mi az, amit mi most kihagytunk, de fontos lehet ezen a téren?