Azt szeretem a Jobsgardenben, hogy folyton változik. Közel sem vagyunk tökéletesek, de gondolkodunk, tervezünk és igyekszünk tanulni a hibáinkból is.

Az idei céges csapatépítőre készülve beépítettük a tavalyi tanulságokat és így utólag elmondhatom, hogy követtünk el pár új hibát, hogy legyen miből tanulni jövőre is. Lássuk az elmúlt év tanulságait:

1. Minden részletet a menedzsment talált ki. Ha egy teljes céges csapattal közösen akarsz csinálni valamit, a legjobb, amit elérhetsz, 80 %-os elégedettség. Feltéve, hogy bevonod a kollégákat. Ha nem, hát ott a teljes bukástól az egész jóig bármi megtörténhet.

2. Tavaly divíziónként alakítottuk ki a csoportokat és azok főztek együtt, akik amúgy is jóban vannak. Ez nem sokat épített az osztályok közti kapcsolaton.

3. Csak főzőversennyel készültünk programként, ami túl kötöttnek bizonyult.

4. A végén a „lúzerek” – értsd rendrakásra szocializált családanyák és kötelességtudó elsőszülöttek - maradtak a házban rendet rakni. Az önérvényesítő és talpraesett kollégák a prózai végjátékot korai indulással helyettesítették.

Fejlődőképes organizáció lévén ezeket figyelembe véve idén véletlenszerűen létrehoztunk 3, divíziótól és beosztástól független csapatot. Minden csapat megkapta a maga feladatát, amire önállóan kellett készülnie. Így lett felelőse a bevásárlásnak, kajának, programoknak és a kevésbé népszerű takarításnak is.

Idén kicsit megcsúsztunk a szervezéssel, ami limitálta a szálláslehetőségeket, de végül egy műfajában erős bakancsos házra esett a választásunk Kisirtáspusztán. Teljes idill: csinos ház egy mesés zöld erdő közepén, madárcsicsergés, patakcsobogás, jó levegő…Leporoltuk a kezünket, elégedetten hátra dőltünk és vártuk a „D napot”.

Megérkezett...és vele együtt a dráma. Csak hogy legyen tanulság a jövőre is!

1. Hogyan jutunk oda? Mert a korábbi esőzés rallysra változtatta az erdei utat, amin a civilizációból érkezők lejuthattak a házig. Némi parával és adrenalinnal fűszerezve azért mindenki odaért. Az én autóm alján mondjuk azóta is lifeg valami izé - láthatólag nem rendeltetésszerű módon- de hát a Peugeot nem az a kifejezett erdei túra autó.

2. Az első sokkot rögvest követte a második, ami még súlyosabban hatott. A házban és a közvetlen környékén egy morzsányi térerő sem volt. A kezdeti dermedtséget követően mobil hálózatot vadászó csapatok lepték el az erdőt. Kb. három négyzetkilométer módszeres feltérképezése után tudomásul vettük, hogy mi bizony offlány leszünk másnapig. A rémület tárgya egyébként elsősorban az volt, hogy nem készítettük fel erre a tényre a szeretteinket. Ez eléggé kicsapta a biztosítékot a csapatnál. Végül a jó öreg vezetékes telefon - amivel fel volt szerelve a ház -, az életjelek leadásával elsimította a hullámokat.

3. A szobák, szám szerint négyen, táborozósra voltak hangszerelve. Értsd matracok, emeletes ágyak minimum 8-an egy térben. A menedzsment  tagjai részben az „úttörőtáboros” és „az egy napot bárhol elalszunk” vonalat képviselik nálunk, így arra nem gondoltunk, hogy a privát szféra értelmezése néhány kollégánál erősen eltér a miénktől. Szerencsére ez egy olyan tény volt, amivel volt idő előzetesen megbarátkozni, így nagyobb trauma nélkül túléltük a csapatos együtt alvást.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nálunk így zajlik egy zöldmezős project. A csapat hátrahagyta a pesti forgatagot és csapatépített! #jobsgarden #megvanahelyed #teambuilding #worklife #recruitmentagency #agencylife #together #worklifebalance #nature #backtotheroots #mik #instahun #sunshine #summervibes

Jobsgarden (@jobsgarden) által megosztott bejegyzés, Jún 28., 2019, időpont: 2:46 (PDT időzóna szerint)

Mindezek ellenére ez volt az egyik legjobban sikerült csapatépítőnk. Az erdő, a madarak, a csillagos ég és a viszonylagos civilizáción kívüliség megtette a hatását. Szépen lassan mindenki át tudta adni magát ennek. Kisebb önszerveződő csoportokban játékok kezdődtek, nevetések, beszélgetés zsongása lepte be a teret. Akinek kedve volt felfedezte a környező turistautakat, együtt készültünk elő a tábortüzes nyársaláshoz, mindenki – az is, akinek nem volt hivatalosan dolga – odafigyelt, hogy hová teszi a szemetét és a vacsorát követően varázsütésre mindannyian bekapcsolódtunk az „Én még soha…” játékba, parázsló tűz és teamécsesek fényénél, hangosan nevetve az előkerülő történeteken és közelebb kerülve egymáshoz.

Lupkovics Edit, IT divízióvezető - Jobsgarden