3 dolog, amit a magyar olimpikonoktól tanultunk
Mi, HR-esek az olimpiát is más szemüvegen keresztül követtük figyelemmel. A csodálatos pályaívekre, az emberfeletti teljesítményekre helyeztük a hangsúlyt, és megpróbáltuk levonni az életre szóló következtetéseket, mind a saját, mind a jelöltjeink részére. Íme, magyar olimpikonjaink inspirálta kisokosunk:
1. Kitartás
Sokat panaszkodunk, hogy nehéz a keresés, már 2 egész napja bújjuk az adatbázisokat, mégsem találtuk meg álmaink jelöltjét/állását. Látva azonban Hosszú Katinka 4 éves kitartó munkáját, - amely alatt kizárólag a saját maga által kitűzött célra összpontosított -, elszégyelltük magunkat. Igenis ott van a tökéletes jelölt/állás, valahol a sorok között, és ha 3 napba vagy akár 3 hónapba telik is, sosem adjuk fel a kutatást!
2. Büszkeség
Szinte minden második cikk arról szól, mióta az olimpia véget ért, hogy a 8 aranyunkból 7 nőnek köszönhető. Igen, feltörtünk! Erősek vagyunk és bármit elérhetünk – végre kitörlődnek az agyunkból a régről benn ragadt előítéletek, hogy az autós cégekhez csak férfi kellhet, vagy nem lehet nőből elismert vezető, hiába van már számos ellenpélda erre. Igenis megvan bennünk minden lehetőség, hogy elérjük a kitűzött célt, még ha apró termetű, lágy hangú nők is vagyunk. Ha pedig bárkinek bármikor elillanna az önbizalma, nézze meg, milyen büszkén álltak a dobogón utánozhatatlan bajnoklányaink.
Kép forrása: 24.hu
3. Folyamatos fejlődés
Hajlamosak vagyunk megelégedni, megállni, beleragadni a monotonitásba, a mókuskerékbe, majd 10-20 év múlva megbánni mindezt. Fel kell venni a versenyt, a ritmust a világgal, a technológiákkal és igenis csillapítanunk kell tudásszomjunkat. Nem azért lebeg ennyi lehetőség körülöttünk, hogy irigyeljük azokat, akik élnek vele, hanem, hogy mi is megragadjunk minél többet. Fejlesszük magunkat folyamatosan és az új utak nem csak megnyílhatnak előttünk, de a lehetőségek is könnyebben megtalálnak.