Rendkívüli interjúhelyzetek

Az életben mindig adódnak a megszokottól eltérő szituációk, amihez alkalmazkodnunk kell! Nincs ez másképp az álláskeresési folyamat során sem, amikor bizony kerülhetünk váratlan, vagy épp rendhagyó helyzetekbe. Különleges interjú szituációkat szedtünk most össze, hozzájuk pedig egy-két jó tanácsot útravalóul!

rendkivuli_interju.jpg

Autós állásinterjú

Máig a Jobsgarden egyik kedvenc pályázója László, aki azon szerencsések közé tartozik, akinek egy nap megcsörrent a telefonja, interjúra invitálták a vágyott pozíció kapcsán. A videó interjú már a konkrét felettesével zajlott volna, aki Svájcból jelentkezett volna. Mindent szépen lefixáltak, de menet közben úgy alakult, hogy a vezetőnek Budapestre kellett utaznia egy nagyon gyors megbeszélésre. Adta magát a helyzetegy gyors személyes találkozásra, csakhogy a repülőgép menetrendjéhez is igazodni kellett! Végül az interjúra úgy kerülhetett sor, hogy László egy autóban interjúzott a jövendőbeli vezetőjével! Kvalitásai meggyőzőek voltak, rugalmas hozzáállása miatt pedig azonnal ajánlatot is kapott, amit még ott az autóban el is fogadott!

Reptéri interjú

Egy másik szokatlan helyzet, amikor a repülőtéren kell számot adnunk a szakmai kvalitásainkról. Mi, a Jobsgardennél több ilyen helyzetet is ismerünk. Péternek a leendő szakmai vezetőjével kellett találkoznia a nagy döntés előtt. Ez volt az utolsó állásinterjú köre, amiért Genfbe kellett kiutazni, természetesen nem a saját költségén. Reggel indult a gép, délben interjú, estére egy pozitív ajánlattal a kezében tért haza! Saját bevallása szerint borzasztóan izgult, de élete legnagyobb élménye volt!

Láncinterjú

A Jobsgarden ügyvezetőjének, Paulovics Évának is volt már része extrém interjú helyzetben. „Ilyen az, amikor akasztják a hóhért” – fogalmazott. A láncinterjú sajátossága, hogy több különböző terület vezetőjével kell beszélgetni szoros egymásutánban. Évának négy vezetővel, négyszer egy órás interjún kellett részt vennie. Az ilyen típusú interjú nagyon megterhelő, mind fizikailag, mind szellemileg, ezért érdemes pihenten érkezni és aznapra szabadságot kivenni. „Ott kell lenni testben is és lélekben is” – hangsúlyozta.

Hogyan lehet felkészülni?

Az ilyen interjúhelyzetek a legtöbb ember komfort zónáján kívül esnek, de a legfontosabb az, hogy nyitottan és pozitívan kell hozzáállni! Nem szabad görcsölni, hiszen ez is csak egy beszélgetés, amelyben magunkat kell adni… A repülőutat felhasználhatjuk például a nyelvi felkészülésre és az interjúra hangolódásra. Sok emberből a vártalan helyzetek hozzák ki a legjobbat, ráadásul nem marad idő a szorongásra. Légy bátor és rugalmas: félig már a tiéd is az állás!