Az agilis konyhaművészet

Manapság egyre több cégnél vezetnek be valamilyen agilis fejlesztési módszertant (jellemzően Scrum-ot). Anyukaként és gyakorlatias háziasszonyként eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha a vasárnapi ebéd is valamilyen agilis, SCRUM-szerű módszertan alapján készülne.

Közepes méretű családként (egy gyerek, aki ugyan stakeholder, de semmiképpen sem döntéshozó, és jó néhány lelkes nagyszülő) azért már illik szerintem a projektet valamilyen kick-off prezentációval indítani.

agilis-konyhamuveszet.jpg

10:00 Anya, a Scrum Mastere és egyben a főszakácsa egy rövid prezentáció keretében bemutatja az érintetteknek (Apa, Nagymama, Nagypapa, Katika és a Kutya) a projektet, A Hétvégi Ebédet. A konkrét menü nem hangzik el, hiszen az érintettek feladata, hogy a menü egyes elemeit (Product back log) összeállítsák. Ehhez rendelkezésükre áll a piac teljes árukínálata, továbbá a Lidl termékpalettája.

10:30 A csapat végül számos igényt fogalmaz meg, melyet Anya az érintettekkel egyeztetve priorizál. Ennek alapján áll össze a menü, mely ezúttal húsleves, utána csirkepaprikás nokedlivel és uborkasalátával. A málnás rétes, illetve az őszibarack krémleves a prioritási sor végére kerülne, mivel azoknak így novemberben nincsen szezonja. Esetleg egy későbbi ebédkészítési ciklusba bekerülhetnek. Legmagasabb prioritással a nokedli szerepel, mivel mindenki azt szereti a legjobban, és általában az fogy el először.

11:00 Anya rövid sprintekre (fogásokra) bontja le az ebédet, továbbá tájékoztatja az érintetteket, hogy a projekt során continouos integration-t vezetnek be, tehát folyamatosan tálalja az ételeket a prioritás szerint. 11:10-re meghirdeti az első futamtervező megbeszélést (sprint planning). Mindenkinek összefut a nyál szájában, Nagypapa a sarokban csendben csak annyit dünnyög: „És mikor lesz ebből ebéd?!”

11:10 Az első futamtervező megbeszélésen Anya bemutatja nokedli hozzávalóit, és jelzi, hogy a futam végére elkészül a nodekli. Mindenki örül, és izgatottam figyeli, ahogyan a Scrum Team (Anya) összekeveri a hozzávalókat. A víz lobog, a nokedli fő. A Nagypapa hümmög csak, de mindenki lehurrogja, mint vészmadarat, és őskövületet, aki nem érti a modern konyhaművészetet.

11:30 Elkészül a nokedli, Anya belekóstol (Unit Test), kicsit szétfőtt, nem baj. Kiosztja a nokedliket az asztalnél ülőknek (Demo), majd izgatottan várja a véleményeket (visszatekintés). A család csendben, kissé csodálkozó tekintettel fogyasztja a nokedlit.

11:50 A következő fogás az uborkasaláta a prioritási sorrendben. Anya újabb futamtervező megbeszélést hív össze. Nagymama és Nagypapa nem jönnek el, mert délben Híradót néznek. A kutya a bejárat előtt bóbiskol, ő úgysem érintett, csak a teszt csapatba veszik be néha, ha megtelt a kuka és senkinek sincs kedve kivinni a szemetet. Anya fáradhatatlanul prezentálja az uborkasaláta elkészítési módját, majd hozzá is lát. Apa és Katika lankadó érdeklődéssel figyelik.

12:00 Anya újabb demo-t kezdeményez, kis tálakba tölti a salátát. Az étel hívószóra Nagypapa is otthagyja a Híradót, leül a saláta mellé, és megeszi. Nagymama már nem jön el a demora, tulajdonképpen jóllakott az üres nokedlivel.

12:15 Anya összeállítja a product backlog alapján a következő sprint témáját: a húsleveles. Katika megjegyzi, hogy nem lehetne-e az őszibarack leveshez ugrani, de Anya és Apa elmagyarázzák, hogy az alacsony prioritást kapott, és különben sincs őszibarack szezon. A húsleves elkészítési ideje 5-6 óra. Figyelembe véve a projekt időkereteit, illetve hogy mennyire lehetne kisebb fogásokra feldarabolni a húslevelest elkészítés szempontjából Anya és Apa úgy döntenek, hogy a húslevesnek is alacsonyabb prioritást adnak, és egy későbbi ebédfázisban valósítják meg. Nagypapa finoman érdeklődik, hogy az üres nokedlin kívül számíthatnak-e még ebédre. Nagymama elbóbiskol a Híradón. Katika keksz után kutat a spájzban.

agilis-konyhamuveszet1.jpg

12:30 Mindenki éhes (kivéve Nagymamát, aki a nappaliban a fotelben szundikál). Egyszerre okolják Anyát és a főszakácsot az ebéd csúszásért. Anya elnézést kér, hogy az eredeti tervben nem kalkuláltak a húsleves elkészülési idejével, de ez ugye ott nem volt még szempont, és gyorsan új menüsort javasol. Össze is hív egy újabb megbeszélést az új menüsor (Product backlog) összeállítására...